Kiírlak magamból

2011.07.30. 19:02

Egyszer nem is olyan régen nagyon sokat jelentett nekem ez a vers. Néha csak elmondtam magamban, néha ordítottam és néha könnyes szemekkel suttogtam a levegőbe. És egyszer elmondtam valakinek, akit ezzel örökre "kimondtam magamból". És azóta jobb minden. Nem kell itt nagy szavakra gondolni, egyszerűen csak más lett a világ. Boldogabb és újabb. Legyen ez a vers erő azoknak, akik ugyanolyan helyzetben vannak, mint én voltam anno. Írjátok ki, mondjátok ki magatokból, gyógyuljatok meg! Én Ivettnek köszönöm, hogy megmutatta nekem! :)

Kovács Ákos: Közömbös gyógyító ének

Kiírlak magamból, meggyógyulok.

Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és baná
lisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye mindegy. Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.

Csak rám ne nézz...

Szerző: Maja

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maja.blog.hu/api/trackback/id/tr373112532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása