EURODINNER, Frantic

2011.02.22. 15:27

Kicsit megkésve ugyan, de következzék a múlt hét végének beszámolója. Először is az EURODINNER elnevezésű kis eseményről ejtenék szót. Az egész estének az volt a lényege, hogy mindenki hozott egy kis hazait: italt és ételt. Mi összefogtunk négyen magyarok és pörkölt nokedlivel, valamint pálinka képviselte hazánkat az este. Meg kell mondanom, hogy hatalmas sikereket értünk el, ugyanis voltak, akik vagy háromszor jöttek repetázni, és még most is vannak, akik jópár nap elteltével felemlegetik a finom magyar "chicken with noodles"-t. :) A pálinkával pedig gyilkoltunk: látni kellett volna az arcokat, ahogy beleszagoltak a jóféle házipálinkába, valamint amikor először legurítottak egy keveset. Felejthetetlen volt. Aztán pedig a szokásos lengyel partyval ért véget az este, ami borzalmas dj teljesítményt jelent sajnos. Lenne még mit tanulniuk...

Csütörtökön este pedig - miután végre nem volt semmi dolgunk napközben - kipihenten mentünk a Frantic nevű szórakozóhelyre. Kicsit ki kellett csiccsentenünk magunkat, mert dress code volt, szóval végre felvehettem az új koktélruhámat!:) Connyval és Bálinttal mentünk, az ajtóban kaptunk egy kártyát: "Free Drink", szóval jól kezdődött az este. Alapvetően nem volt több egy átlagos lengyel bulinál, mert a Dj szintén borzalmas volt, az árak pedig kivételesen magasak. De egy dologban különleges volt az este, ugyanis egy olyan állatfajjal találkozhattam, amiről már azt hittem, kihalt. Képzeljétek el David Hasselhoffot anyuci pici fiaként, szemüvegesen, nagy jóllakott pocakkal és "Alekoszos" tartással, egy olyan ingben, amivel én port nem törölnék (sajnos csak hátulról mertem lefényképezni, nehogy azt higgye, akarok valamit tőle)... Rajta nagyon jókat szórakoztunk. De mivel nem volt valami nagy durranás, ezért hazajöttünk egész korán.

Ez volt a hétköznapokon, az Integration Campnek majd külön bejegyzést szentelek, de egyelőre csak most tartok ott, hogy átnéztem a képeket, amik készültek, és azért válogatásra szorulnak erősen, majd mennek fel Picasara!:) Szóval új bejegyzés hamarosan!

A bejegyzés trackback címe:

https://maja.blog.hu/api/trackback/id/tr442680360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása